Te szőkehajú esti angyal,
most, míg a nap a hegytetőn pihen,
gyújtsd meg szerelmi fáklyád: fényes koronád
tedd föl, és mosolyogj le ágyainkra!
Mosolyogj szerelmünkre, s míg elhúzod az
ég kék függönyét, szórd szét gyöngyharmatod
minden virágon, mely álomlesőn
lehúnyja édes szemét. Szunnyadjon nyugati szeled
a tón: csöndet csiholj pislákoló szemeddel,
s ezüstre mosd az alkonyt. Hamar, oly hamar
visszahúzódsz, s már farkas ordít messze,
s a rőt erdőn oroszlánszem parázslik –
a nyájaink gyapján ott csillog még
szent harmatod: borítsd rájuk védőn hatalmad.
/Ford.: Gergely Ágnes/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése