A dombtetőn kinyílt a hársfa.
A fény édes hullámon lovagol,
és fürdik, mint arany teába
ezüstkanál a kerti asztalon.
Szütyőim oldalamra kötve
szedem a rétek orvosságait.
Gondolva téli, nagy ködökre,
morzsolgatom a sárga kankalint.
Kamilla, bodza és a többiek,
kik mint a szentek állnak gaz között,
szégyellve rejtik, ami földi,
ám glóriájuk nyújtják s a tompa-zöld,
tört menták bódító csodája
ujjam begyén leng, trópusi madár.
Illatól lusta, lomha szárnya
ragyogva fénylik, mint a koranyár.
Ezüst porokban, illatokban
könyékig fürdik dúskáló kezem.
Gyógyszertár cseng minden bokorban.
Suhogva száll az égi kék selyem
s a völgyi, apró városokba
az emlékektől fülledt kis szobák
kimosdanak vidám kutakba,
és fénylenek, mint tiszta patikák.
Fölöttük hófehér szakállal
egy istentorzó gyűri mosolyát.
A búzaföldről égre szárnyalt
s ezüst homlokkal néz le Aesculap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése