Hull a hó, hull a hó.
Sok-sok apró csillagához
ablak-rács mögül a bájos
gólyaorr virága bú.
Hull a hó, s minden zavart ma,
minden szállingózni kezd,
lépcsők sötét sokadalma
s fordulván az útkereszt.
Hull a hó, hull a hó,
mintha nem pehely, de éppen
szállna foltos köpenyében
földre a mennyben-lakó.
Mintha különc-módra a
legmagasabb magasságból,
bújtató padlás-zugából
szökne le a menny maga.
Mert az élet meg nem áll.
Föl sem eszmélsz – s már karácsony.
Csöpp távolság-villanáson
túl Újév köszönt be már.
Hull a hó, szakad, szakad.
Lépteit híven követve,
éppoly lomhán lépve, vagy
éppolyan fürgén halad
az idő – s tán így pereg le?
Meglehet, hogy hóra hó
úgy fut, ahogy hull a hó,
vagy ahogy szó száll a versben?
Hull a hó, hull a hó,
hull a hó, s minden zavart ma:
gyalogos, ősz baktató,
meglepett növények arca,
keresztúti forduló.
/Ford.: Molnár Imre/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése