Google+ Followers

2014. december 14., vasárnap

Heinrich Heine: Májusban


Valami furcsa hév, sem nem süket, se néma,
árad szét, s a tavasz olyan, mint egy poéta:
minden egyszerre szól, hallja a szót, s szeret:
a forrás tiszta hang, s száj a barlangüreg:
a hím madár ijedt nőstényt meghatva szemlél,
s szól: Fészket rakjak-e? Ki tudna jobbat ennél!
Mint az alvó, ki a párnán álmát szövi,
a természet magát nagy munkában hiszi,
ködös verset dadog, melyet eszménye áthat,
versszakokat farag, mik tölgyfák, eklogákat,
melyek mandula- vagy nyíló orgonafák,
s csúfondáros rigó füttyére mit sem ád.
Nagyszerű ötletek jutnak néha eszébe:
vadzabot is vegyít nemegyszer a vetésbe:
költeménye a rét, hol a nyáj legelész:
számára, okosan, addig nincs pihenés,
se megállás, amíg tömjént és mérget egyben
össze nem kever a sűrű növényi nedvben:
nappalt félelmes éjjelből csal elő:
gyűlöletből teremt gyakran szerelmet ő:
láza van, s alkot is, mint egy művész, merengőn:
mindaz, mi szomorú s ellenséges az erdőn,
az irdatlan bozót, a puszta rengeteg
tömörré ötvözött, rejtelmes műremek,
melyet csipkebokor koronáz, harmat áztat,
s ahol ihlete a rózsa a tüskös ágnak.

/Ford.: Kálnoky László/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5