Kék volt az ég a híd felett,
nagyzsákú hajnal érkezett.
Zsákja váratlan megrepedt,
szórt ránk nagytollú pelyheket.
Aztán a felhők ólmosan
fölénk fakultak ormosan
és az ólmot megrostálva
zúdult ránk a jeges kása.
Lettem volna már komondor,
aki a hóban barangol,
hempereg és repül, mászik
az olvadás beálltáig,
kerge nyúllal kérget rágnék,
s mint a farkast, óvna árnyék.
Mégis lettem árva rigó,
zúzos fagyban földre bukó,
megrepedt a fészkem fala,
körülvett a hó rohama.
Nincs virradat, nincsen éjfél,
meddig zuhog ez a nagy tél?
Ereszünkön nő a jégcsap,
vízcsapunk is csupa jéghab.
Lapátolni kell a havat, -
s korcsolyázni a híd alatt.
/Forrás: Varázstrombita/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése