A fáradt nyár lahajtja szép fejét,
fakó képe ott úszik a tavon –
fáradtan ballagok, árnyam sötét
fák árnya közt vonszolgatom.
Félénk szél fúj, borzong a nyárfasor,
az ég mögöttem bíbor lángban áll –
előttem meg lassan ott bandukol
az alkony, a félelem s a halál.
Fáradtan ballagok, árnyam sötét,
s hátam mögött megáll az Ifjúság,
áll tétován, lehajtva szép fejét,
és többé már nem jön velem tovább.
/Ford.: Végh György/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése