Kisfaludy Károly: Honvágy

Sötét olajfák illatos hüsében
Ül a bús vándor, könny ragyog szemében,
S mélyen sóhajtva vissza-visszanéz!
Kedves hazája tűn fel képzetében,
Hajlékát véli a távol ködében,
S öröm-reszketve nyúl felé a kéz.

Az esti szellő honnyelvét sugalja,
Szeretti nyájas üdvözlésit hallja
A szép csalódás szellemajkain:
Újúlva kél a multnak égi kéje,
S vidám alakként lengedez feléje
A boldog sejtés fellegszárnyain.

Szülőföldjéig terjed láthatára,
S békén mosolygva csendes alkonyára,
Édes felejtés karján ringadoz:
S mint egykor ősi háza szűk körében,
Első vágyási lobbanó hevében
Könnyűlt kebellel ifjan álmadoz.

De ah! sietve tündérképe illan,
Midőn a déli nap halmára villan
S dicső felséggel a nagy térre száll:
Fennérzi most, mily messze szép hazája!
S bár itt szelidebb ég lehel reája,
A sínlő szív nyugpontra nem talál.

Örök tavasz zöldell itt körűle:
Ott a természet téli gyászra dűle,
S hegy-völgyet zord fagy, zúz, köd, hó tetéz:
De ott szabad! s a gazdag lét öléből,
A földi szépnek büszke lakhelyéből
Vadon berkére vissza-visszanéz!

Megy a bús vándor sorsa végzetében:
De él hazája bánatos mélyében,
S andalgva meg-megáll minden fokon:
Keservit tördelt hangokon kiönti,
Keletről térő felhőket köszönti
S elszenderül moh-lepte sírokon.

Borongva járdal kérkedő vidékin,
A régi nagy kor roppant omladékin,
Hol minden honni hőst előidéz:
Kik tetteikért bár nem nyertek magas bért,
Bér nélkül tudtak halni a hazáért:
Azon dicsőkre vissza-visszanéz.

Az élet telje bár gyönyörre inti,
S biztatva útját friss rózsákkal hinti,
Kényén röpítve ösztönárjait:
De túllebegve hont esdő reménye,
A külföld minden bájos tüneménye
Nem oltja lelke csendes vágyait.

Szakaszt is néha kellemes virágot:
Csak félig érez minden boldogságot.
Nyiltában hervad minden élemény:
Szelíd hűségért lángol indulatja:
Mi itt magát lágy készséggel mutatja,
Muló hang, színlett kegy, csalóka fény.

S tovább-tovább megy, míg a célhoz ére,
Hol mindaz, mit hajdan fellengve kére,
Édes valóra létesülni kész:
Bár szerencse nyílt ölébe zárja,
S körültündökli a hír csillagárja,
Míg szíve ver, csak vissza-visszanéz.