Múlt az idő, nőtt véle a szív lobogása,
vízbe, jegesbe merítve: világ zsivajába,
mint az acél, mikor izzani kezd, csupa fény lett:
mily gonoszul bántál is énvelem, élet!
Így fogok én keseregve csak izzani, vágyón,
s nem lesz acél hűs fénye sosem ragyogásom.
/Ford.: Takács Zsuzsa/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése