Zsibongó báli forgatagban,
a csillogás és pompa közt
rád pillantottam akaratlan,
arcod titokba öltözött.
Csak bánatát tudtam szemednek,
s hangod hallottam, távoli
pásztorsíp szól, ahogy az zengett,
s tenger játékos habjai.
Szemed sugara megigézett,
s törékeny, kedves termeted,
szomorú, csengő nevetésed
azóta szívemben rezeg.
Heverni egy-egy éji órán
oly jó, fáradtan, egyedül -
látom, hogy búsan pillantasz rám,
s jókedvű lárma vesz körül.
Mikor az álom végre eljön
olyan különös, idegen...
Szeretlek-e - azon tűnődöm,
s olyankor úgy hiszem - igen!
/Ford.: Takács Zsuzsa/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése