Találtál már sötét berekben
szerény virágot? Zöld közül
nézett rád fűbe rejtezetten.
(Idegen voltál s egyedül.)
Rád várt - a harmat-érte fűben
magában nyílt, s napokon át
számodra őrizgette hűen
nyílása első illatát.
Te ingó szárával leszedted,
mosoly mutatta: élvezed,
s óvatosan gomblyukba tetted,
amit megölt gonosz kezed...
S már úti porban jár a lábad,
s körül minden mező aszott.
Az égi hő bőséggel árad,
s virágod rég elhervadott.
Frissült a hajnal záporától,
árnyékos csend nevelte fel,
s meghalt a dél forró porától,
heves sugár perzselte el.
Sajnáld-e sorsát megsiratva?
Hiába volna. Hűs helyen
azért lett tán, hogy pillanatra
a szívedhez közel legyen.
/Ford.: Áprily Lajos/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése