Hallgat a lélek. Hideg égről
megszokott csillagfény pereg.
Körötte pénzről és kenyérről
vitatkozik a hars tömeg.
Hallgat, de benne néma vágy van,
és messzi világba lát,
készítvén kétarcú magányban
ajándékul ezer csodát.
Isteneinek ezzel hódol,
és lesi, mint az üdvözült,
a hívó szót, mit távolokból
egy másik lélek neki küld.
Épp így kiált elválhatatlan
fehér madarak szíve ott
az óceáni ködtitokban,
amely csak nékik nem titok.
(Ford.: Veress Miklós)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése