Aminek szárnya van, azt én mindig szerettem.
Gyerekkoromban a lombok közt a ligetben
sokszor kiszedtem a madarak fészkeit.
Nádból fontam előbb kis kalitkát nekik,
és puhazöld mohán neveltem őket abban,
míg aztán egyszer az ablakot tárva hagytam.
Nem szöktek el; s ha az erdőbe szállt talán
egy-kettő, visszatért a hangom hallatán.
Legjobb barátom egy galamb volt egy időre
Így lett belőlem a lelkek szelidítője.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése