Ezernyolcszázhetven tavaszán elhagytuk az országos intézetet, és ideiglenesen a "Fekete kutya" villába költöztünk.
Apám onnan az óbudai hajógyárba járt dolgozni, hogy költség nélkül ne legyünk addig, míg új helyet nem kap.
Ez a villa kedves hely volt nekem. Nagy kert környezte, s a kerten túl gyönyörű halmok zöldelltek. Ma már ezeket a halmokat is bekerítették, és szőlővel ültették be. De ekkor ez szabad sétáló- és játszóhelye volt mindenkinek.
Vasárnaponkint kirándulók sétáltak át a völgyön. Egy koldusfiú harmonikával állt az út szélén, és muzsikált. A városból kijött gyermekek árvalányhajat és virágot szedtek.
Hétközben azonban csendes és elhagyott volt a táj. Csak mi futkostunk valami négyen-öten a halmokon. Fogtunk lepkét, csaltunk csigát, csináltunk láncot a pitypang szárából; kötöttünk koszorút falevélből a fejünkre.
Néha egy leány jelent meg nálunk, egy nagy, szép leány, tizenhárom-tizennégy éves. Sóskát szedett vagy gombát a kert alatt, és mi segítettünk neki keresni.
Ezt a lányt mi nagyon szerettük. Tiszta volt és komoly, de mégis nyájas; a szeme sugárzó, az arca kissé halvány, de finom bőrű.
Valahányszor eljött hozzánk, mindnyájunkat megcsókolt. Az anyám is megcsókolta őt; megsimogatta az arcát, s azt mondta neki:
- Te kedves lélek!
Aztán kimentünk a zöldbe, és kerestük neki a sóskát.
Aki buzgón keresett neki, azt megdicsérte; aki lustálkodott, azt mondta neki: terád haragszom!
Egyszer nekem is mondta ezt, és én szomorú voltam emiatt egész nap. Még este is azzal a gondolattal feküdtem le, hogy Krisztina nem szeret engem; vajon megbocsát-e, ha eljön, és jól viselem magamat?
Krisztina eljött, és én boldog voltam, amikor megcsókolt, s azt mondta:
- Jó fiú vagy!
Huszonöt év fordultával megnéztem újból gyermekkoromnak ezt a kedves tanyáját, de mindent elváltozva találtam. Krisztina is eszembe jutott, s megkérdeztem az anyámat:
- Ki volt az a csodálatosan kedves leány?
Anyám nem emlékezett reá.
2010. február 20., szombat
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!
"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5
Minden kedves böngészőt!
"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése