Adam Miczkiewicz: Potoczka sirja

Tavasz-dicsérő, dal-zengett mezőben
Pihensz, szép, hervadt rózsa csöndesen!
S pillangóként az idő sebesen
Repül, s emlékeid immár lemenőben.
A csillagok haza-felé mutatnak,

Oh, annyi mért ragyog fejünk felett?
Ki gyújtja? tán szent, égi-szellemed?
A számüzöttnek álmot azok adnak?
…Lengyel hazám! tűnnek bús napjaim már,
Ez idegen föld hantom is lesz immár,

És nyugtot ád e szent sir közelén:
S ha állni fog fiad hült porainál,

Daloljon rólunk, bánattal szivén,
A mint a szomszéd sirról dallok én!

/Ford.: Gáspár Imre/