Két nagy medve
(...) Végre egy szép napon apa azt
mondta: közeledik a tavasz! Olvadt a hó a nagy erdőben. Vakos hópárnák zuhantak
le a faágakról, mélyedést vájtak lent a lágyuló hótakaróban. Délre megremegtek
a házikó ereszén csüngő jégcsapok, szikrát vetett rájuk a napsugár, és a
végükön vízcsepp rezgett.
Apa azt mondta, bemegy a faluba, hogy elcserélje a télen csapdával fogott vadak bundáit. Egy este hatalmas batyuba kötötte valamennyit. Annyi volt a szőrme, hogy akármilyen szorosan összegöngyölte, összekötözte, a végére a batyu majdnem akkora lett, mint ő maga.
Hajnalban apa vállára szíjazta a nagy batyut, és gyalogszerrel nekivágott a falu felé vezető útnak. Annyi szőrmét cipelt, hogy a puskáját már nem tudta magával vinni.
Anya aggódott, de apa megnyugtatta: ha napkelte előtt nekiindul, és szaporán szedi a lábát egész nap, biztosan hazaér sötétedésre.
De még a legközelebbi falu is messze volt. Laura és Mary még sohasem látott falut. Nem láttak még soha boltot. De még két házat sem egymás mellett. Azért tudták, hogy a faluban sok-sok ház áll, meg egy nagy bolt, telis-tele cukorkával, ruhaszövettel és számtalan egyéb csudával: - van ott sörét és puskapor, kristálycukor és asztali só.
Tudták, hogy apa a szőrmékért csupa gyönyörű szép holmit kap a boltostól, és egész nap azt lesték, milyen ajándékot hoz majd nekik. Amikor a fák mögött aláereszkedett a nap, és nem hullott több vízcsepp a jégcsapokról, minden percben várták, hogy végre betoppanjon apa.
A nap leszállt, sötét lett az erdő, de apa csak nem jött. Anya nekilátott a vacsorafőzésnek, megterítette az asztalt, de apa nem jött. Ideje volt odakint elvégezni a ház körüli esti munkát, de apa még akkor sem jött.
Anya azt mondta, Laura kimehet vele, amíg megfeji a tehenet, s viheti a lámpást.
Laura felvette a kabátját, anya begombolta. Laura belebújt a nyakában vörös zsinóron lógó piros kötött kesztyűbe, anya pedig meggyújtotta a lámpásban a gyertyát.
Laura büszke volt, hogy segíthet anyjának a fejésnél, és nagyon óvatosan vitte a lámpást. A lámpásnak bádogból volt a tokja, és mindegyik oldalába nyílást vágtak, hogy kisüssön rajta a gyertya fénye.
Laura anya nyomában lépkedett az istállóhoz vezető ösvényen, és kísérte a havon a lámpásban égő gyertya fénye. Nem volt még egészen sötét az este. Feketéllett az erdő, de a havas ösvényen szürkés fény derengett, s az égen néhány csillag pislogott. A csillagok fénye nem volt olyan ragyogó és meleg, mint a lámpás kis fénysugarai.
Laura meglepetten látta Susy, a barna tehén hatalmas alakját: ott álldogált az istállóajtóban. Anya is csodálkozott.
Nagyon is korai volt a tavasz még ahhoz, hogy Susy tehenet kiengedjék legelni a nagy erdőbe. Bent élt az istállóban. Néha azonban, melegebb napokon apa nyitva hagyta az istálló ajtaját, hogy Susy kimehessen az istállóudvarra. És most ott látta meg anya és Laura, amint a kerítésnél várt rájuk.
Anya a kerítés ajtajához lépett, és be akart nyitni. De az ajtó alig mozdult, mert Susy ott állt mögötte.
- Ne te, Susy! - szólt rá anya, átnyúlt az ajtó fölött, s rávert Susy hátára.
A lámpás kis fénysugara épp akkor villant meg a kerítésen, és Laura hosszú, loncsos, fekete szőrt pillantott meg, és apró, csillogó szempárt.
Susy tehénnek vékony szálú, rövid, barna szőre volt és nagy, szelíd szeme.
- Laura, menj be a házba - szólt anya.
Laura sarkon fordult, és elindult a ház felé: anya mögötte. Félúton anya felkapta a kislányt, lámpástul, mindenestül, nekiiramodott, befutott a házba, és becsapta az ajtót. Laura csak akkor kérdezte meg:
- Anya, medve volt?
- Igen, Laura - felelte anya. - Medve volt.
Laura sírva fakadt. Anya kötényébe kapaszkodott, úgy zokogta:
- Jaj, anya, megeszi Susyt a medve?...
- Dehogyis - mondta anya, és magához ölelte a kislányt. - Susy biztonságban van az istállóban. Gondolkozz csak Laura, milyen nagy, vastag gerendákból van az istálló fala! Az ajtaja is nehéz és tömör, nem tud bejutni a medve. Nem, Laura, ne félj, nem eszi meg Susyt a medve.
Laura megkönnyebbült.
- De bennünket bánthatott volna, ugye? - kérdezte.
- De nem bántott - mondta anya. - Okos kislány vagy Laura, hogy pontosan azt csináltad, amit mondtam, méghozzá azonnal, és nem kérdeztél semmit.
Anya reszketett, de azért elnevette magát.
- Nahát! - kiáltott fel. - Hogy én csak úgy rácsaptam egy medvére!
Azután kitálalta Laura és Mary vacsoráját. Apa még akkor sem ért haza. Még akkor sem, amikor Laura és Mary levetkőzött, elmondták esti imájukat, és bebújtak jó meleg kiságyukba.
Anya a lámpa mellett üldögélt, és apa ingét foltozta. Hideg, néma és idegen volt a ház apa nélkül.
Laura hallgatta, hogy süvít a nagy erdőben a szél. Úgy sírt a szél a ház körül, mintha eltévedt volna a sötétben, a hidegben. Úgy sírt, mintha félne.
Anya megjavította az inget. Laura látta, amint lassan, gondosan összehajtogatja, kisimítgatja. Azután anya olyasmit tett, mint addig még soha: az ajtóhoz ment, és a retesz bőrszíját áthúzta az ajtóba vágott lyukon, úgyhogy kívülről csak úgy juthatott be bárki, ha anya odabent elhúzta a reteszt. Anya ezután kiemelte az ágyból Carrie babát. Anya látta, hogy Laura és Mary még ébren van, és rájuk szólt:
- Aludjatok, kislányok. Nincs semmi baj. Reggelre itt lesz apa.
Azzal visszament hintaszékéhez, és karjában a babával, csendesen ringatózott. Anya sokáig fent maradt. Várta apát. Laura és Mary is ébren akart maradni, amíg apa haza nem ér. De végül mégis elnyomta őket az álom.
Reggelre ott volt apa. Hozott Laurának és Marynek cukorkát meg két szép kartont, amiből majd ruhát kapnak. Maryé fehér alapon világoskék mintás anyag volt, Lauráé vörös aranybarna pettyekkel. Anya is kapott ruháravalót: barnát, nagy fehér virágokkal.
Mindnyájan örültek, hogy apa olyan jól cserélte el a szőrméket, s ilyen gyönyörű ajándékot hozhatott valamennyiüknek.
Az istálló körül mindenütt látszottak a nagy medve nyomai, a karma pedig a falon. De Susynak meg a lovaknak nem esett bántódásuk odabent az istállóban.
Egész nap szép idő volt, olvadt a hó, csurogtak, vékonyodtak a jégcsapok. Mire lement a nap, már csak alaktalan foltok voltak a vizes, puha hóban a medvenyomok. (...)
/Ford.: Balázs Anna/
Apa azt mondta, bemegy a faluba, hogy elcserélje a télen csapdával fogott vadak bundáit. Egy este hatalmas batyuba kötötte valamennyit. Annyi volt a szőrme, hogy akármilyen szorosan összegöngyölte, összekötözte, a végére a batyu majdnem akkora lett, mint ő maga.
Hajnalban apa vállára szíjazta a nagy batyut, és gyalogszerrel nekivágott a falu felé vezető útnak. Annyi szőrmét cipelt, hogy a puskáját már nem tudta magával vinni.
Anya aggódott, de apa megnyugtatta: ha napkelte előtt nekiindul, és szaporán szedi a lábát egész nap, biztosan hazaér sötétedésre.
De még a legközelebbi falu is messze volt. Laura és Mary még sohasem látott falut. Nem láttak még soha boltot. De még két házat sem egymás mellett. Azért tudták, hogy a faluban sok-sok ház áll, meg egy nagy bolt, telis-tele cukorkával, ruhaszövettel és számtalan egyéb csudával: - van ott sörét és puskapor, kristálycukor és asztali só.
Tudták, hogy apa a szőrmékért csupa gyönyörű szép holmit kap a boltostól, és egész nap azt lesték, milyen ajándékot hoz majd nekik. Amikor a fák mögött aláereszkedett a nap, és nem hullott több vízcsepp a jégcsapokról, minden percben várták, hogy végre betoppanjon apa.
A nap leszállt, sötét lett az erdő, de apa csak nem jött. Anya nekilátott a vacsorafőzésnek, megterítette az asztalt, de apa nem jött. Ideje volt odakint elvégezni a ház körüli esti munkát, de apa még akkor sem jött.
Anya azt mondta, Laura kimehet vele, amíg megfeji a tehenet, s viheti a lámpást.
Laura felvette a kabátját, anya begombolta. Laura belebújt a nyakában vörös zsinóron lógó piros kötött kesztyűbe, anya pedig meggyújtotta a lámpásban a gyertyát.
Laura büszke volt, hogy segíthet anyjának a fejésnél, és nagyon óvatosan vitte a lámpást. A lámpásnak bádogból volt a tokja, és mindegyik oldalába nyílást vágtak, hogy kisüssön rajta a gyertya fénye.
Laura anya nyomában lépkedett az istállóhoz vezető ösvényen, és kísérte a havon a lámpásban égő gyertya fénye. Nem volt még egészen sötét az este. Feketéllett az erdő, de a havas ösvényen szürkés fény derengett, s az égen néhány csillag pislogott. A csillagok fénye nem volt olyan ragyogó és meleg, mint a lámpás kis fénysugarai.
Laura meglepetten látta Susy, a barna tehén hatalmas alakját: ott álldogált az istállóajtóban. Anya is csodálkozott.
Nagyon is korai volt a tavasz még ahhoz, hogy Susy tehenet kiengedjék legelni a nagy erdőbe. Bent élt az istállóban. Néha azonban, melegebb napokon apa nyitva hagyta az istálló ajtaját, hogy Susy kimehessen az istállóudvarra. És most ott látta meg anya és Laura, amint a kerítésnél várt rájuk.
Anya a kerítés ajtajához lépett, és be akart nyitni. De az ajtó alig mozdult, mert Susy ott állt mögötte.
- Ne te, Susy! - szólt rá anya, átnyúlt az ajtó fölött, s rávert Susy hátára.
A lámpás kis fénysugara épp akkor villant meg a kerítésen, és Laura hosszú, loncsos, fekete szőrt pillantott meg, és apró, csillogó szempárt.
Susy tehénnek vékony szálú, rövid, barna szőre volt és nagy, szelíd szeme.
- Laura, menj be a házba - szólt anya.
Laura sarkon fordult, és elindult a ház felé: anya mögötte. Félúton anya felkapta a kislányt, lámpástul, mindenestül, nekiiramodott, befutott a házba, és becsapta az ajtót. Laura csak akkor kérdezte meg:
- Anya, medve volt?
- Igen, Laura - felelte anya. - Medve volt.
Laura sírva fakadt. Anya kötényébe kapaszkodott, úgy zokogta:
- Jaj, anya, megeszi Susyt a medve?...
- Dehogyis - mondta anya, és magához ölelte a kislányt. - Susy biztonságban van az istállóban. Gondolkozz csak Laura, milyen nagy, vastag gerendákból van az istálló fala! Az ajtaja is nehéz és tömör, nem tud bejutni a medve. Nem, Laura, ne félj, nem eszi meg Susyt a medve.
Laura megkönnyebbült.
- De bennünket bánthatott volna, ugye? - kérdezte.
- De nem bántott - mondta anya. - Okos kislány vagy Laura, hogy pontosan azt csináltad, amit mondtam, méghozzá azonnal, és nem kérdeztél semmit.
Anya reszketett, de azért elnevette magát.
- Nahát! - kiáltott fel. - Hogy én csak úgy rácsaptam egy medvére!
Azután kitálalta Laura és Mary vacsoráját. Apa még akkor sem ért haza. Még akkor sem, amikor Laura és Mary levetkőzött, elmondták esti imájukat, és bebújtak jó meleg kiságyukba.
Anya a lámpa mellett üldögélt, és apa ingét foltozta. Hideg, néma és idegen volt a ház apa nélkül.
Laura hallgatta, hogy süvít a nagy erdőben a szél. Úgy sírt a szél a ház körül, mintha eltévedt volna a sötétben, a hidegben. Úgy sírt, mintha félne.
Anya megjavította az inget. Laura látta, amint lassan, gondosan összehajtogatja, kisimítgatja. Azután anya olyasmit tett, mint addig még soha: az ajtóhoz ment, és a retesz bőrszíját áthúzta az ajtóba vágott lyukon, úgyhogy kívülről csak úgy juthatott be bárki, ha anya odabent elhúzta a reteszt. Anya ezután kiemelte az ágyból Carrie babát. Anya látta, hogy Laura és Mary még ébren van, és rájuk szólt:
- Aludjatok, kislányok. Nincs semmi baj. Reggelre itt lesz apa.
Azzal visszament hintaszékéhez, és karjában a babával, csendesen ringatózott. Anya sokáig fent maradt. Várta apát. Laura és Mary is ébren akart maradni, amíg apa haza nem ér. De végül mégis elnyomta őket az álom.
Reggelre ott volt apa. Hozott Laurának és Marynek cukorkát meg két szép kartont, amiből majd ruhát kapnak. Maryé fehér alapon világoskék mintás anyag volt, Lauráé vörös aranybarna pettyekkel. Anya is kapott ruháravalót: barnát, nagy fehér virágokkal.
Mindnyájan örültek, hogy apa olyan jól cserélte el a szőrméket, s ilyen gyönyörű ajándékot hozhatott valamennyiüknek.
Az istálló körül mindenütt látszottak a nagy medve nyomai, a karma pedig a falon. De Susynak meg a lovaknak nem esett bántódásuk odabent az istállóban.
Egész nap szép idő volt, olvadt a hó, csurogtak, vékonyodtak a jégcsapok. Mire lement a nap, már csak alaktalan foltok voltak a vizes, puha hóban a medvenyomok. (...)
/Ford.: Balázs Anna/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése