Robert Frost: Puszta helyek
Hó hullt és éj hullt, gyorsan suhogott,
Mezőn, merre jártam, látva ott
A földet majdnem rejtő lágy havat
S néhány kilátszó torzsát és gyomot.
Az erdő tűri, hogy ez jut neki.
Az állatot vacka melengeti.
Szinte hiányzom, másutt lebegek:
Magány száll, észrevétlen rejteni.
Amily magányos ez a nagy magány,
Folyton magányosabb, teljes hiány -
Tudatlan hó fehére, tisztaság,
Nincs mit szóljon, szótlanságot csupán.
Nem rémítenek néptelen terek,
Csillagok közti űr, csillagsereg,
Mert otthonom körül, és bennem is,
Szörnyűbb rém ásít: a puszta helyek.
/Ford.: Weöres Sándor/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése