William Blake: A méregfa

Mérgem jóbarátra szállt:
szóltam róla, vége hát.
Haragom ellenségre gyúlt:
nem szóltam róla, el se múlt.

Megnőtt - félve öntözöm -,
folyvást hull a könny-özön:
mosolyom a napfény ott
s puha, álnok fortélyok.

Nappal nőtt és éjen át,
s almát villantott az ág:
ellenségem látta: fény,
s tudta azt is, még enyém,

s átszökött a kert falán
fátylas éjnek évadán,
vígan látom délelőtt
fám tövén kinyúlva őt.

/Ford.: Gergely Ágnes/

/Forrás: G. Á.: Lélekvesztő/