Gyóni Géza: A márciusi akarat

Még itt is él ő, még itt is arat
A hó alatt, a jég alatt:
Sziklákat váj és töri a falat, -
Testvér, testvérem, - itt is él
A márciusi, áldott akarat.

Napfényre vágyni jégburok alól
A füvek lelke, mondd kitől tanul:
S hogy kelyhét a napnak kitárja,
Ki kényszeríti a gyöngyvirágra?
Ki pattant rügyet a fa gallyán?
S a sebzett törzs, a bús aggastyán,
Kinek parancsát hajtja végre,
Mikor friss vesszőt küld a napfényre?

Fában, gyökérben, földben, föld alatt
Mindenütt ő él, ő vet, ő arat:
Testvér, testvérem, hisz látod magad:
Burkokat tör és minden bús falat
A márciusi akarat.

Napfényre jutni, mint a réti fű:
Lelket kitárni, ó, mily gyönyörű:
Megfényesülni, mint a színarany:
Kivánni, ami mocsoktalan:
Napban fürödni tiszta hajnalon:
Rettegni, ami szenny, alom:
Sóvárogni egy tisztább lakot,
Hol nincs gonosz szív, nincs csak meghatott:
Nincs önzés, testvért gázoló,
S boldog partot mos a folyó:
Nincs lenézett zsidó, paraszt:
S könnyet csak a hála fakaszt.
Hol ember teste nem piaci jószág,
S egy Isten parancsol: a Jóság:
Hol a legszebb szó: adni, adni, adni -
És egy a törvény: testvérül fogadni.

Testvér, testvérem, hol legyen  e hon,
Melyről rab éjen álmodom?
Testvér, testvérem, nagy-messze, ahol
A szent fák ága most vérbe hajol,
Kárpátok ölén, szent folyók felett
Veri már fényét ez a kikelet.

Testvér vetve már az ágy,
Hol testet ölt a messiási vágy,
Mely golgotát járt annyi-annyi százszor:
Mi Eldorádónk - egy akol, egy pásztor.
Testvér, kit zárnak bús börtön-falak,
Testvér, testvérem, el ne hagyd magad!
Hisz itt is él ő, és arat
A hó alatt, a jég alatt -
Csak szívvel néki add magad,
Mert öröktől volt és munkál örökre
Szebb napra vágyó tavaszodás lelke:
A márciusi, áldott akarat.