Ó, éji kert, rejtelmes szervezet,
kürtök erdeje, hegedűk menedéke –
ó, éji kert, te lassú gyászmenet:
fák bús karavánja az éj szivébe!
Zúgott a kert a nappal fényinél:
jegenyék rázkódtak, tölgyek csatáztak.
Százezer testként százezer levél
fonódott össze: bíbor őszi szájak.
A vas-augusztus már csizmában állt
messzebb, egy nagy tál vadhússal kezében.
A réten lövések cikkantak át,
s madártestek villantak át az égen.
A kert elnémult és kibújt a hold.
Hosszú árnyak száza feküdt a földre –
emelgették kezük a hárslakók,
a kis madarakat védőn befödve.
Ó, éji kert, szegény kis éji kert!
Ó, élőlények hosszú, téli álma!
Fejem felett fellobbanó ijedt
csillagparányok pillanatnyi lángja!
/Ford.: Végh György/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése