Éjszaka-nappal a sóhajodat
halljuk örökre, ahogy hivogat
lelked, a távoli, Förjar.
Hej, a család meg a ház oda lett,
ámde szivünkben a szép szigetek
képe kisérteni följár.
Most, hogy a múlt, a dicső, tovatűnt,
ősi sagánkat idézze szivünk:
hogy fölocsúdjon a népünk.
Szárad-e, sorvad-e, mint a katáng,
nedve-apadt fa-e drága hazánk,
zöldje lehervad-e, félünk.
Béketürésre magad nem okítsz:
bármilyen éles a szirt s ver a víz,
össze ne törjön a bárka?!
Förjar, a szív hazahúz, a fiad
éjszaka-nappal a sóhajodat,
érzed-e, mennyire várja?
/Ford.: Majtényi Zoltán/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése