Jaroslaw Iwaszkiewicz: Az éjszaka könyvéből

II.

Ajándék a nyári este,

sajgó sebre csendes ír,

fényt derít a zöld berekre,

kéz a kézben kertbe hív.

De az éj az Isten kéme,

minden fája árny-sötét:

kertünk sebzi hófehérre,

emlékké a feledést.

/Ford.: Kerényi Grácia/

1932 Nyár

XXXVII

Csak mímelem én, hogy

nem félek az éjtől,

ablakomba ha állok,

a kinti sötéttől:

az égre nézni

kényszeredve tudok csak,

hol szörnyü felhők

s szörny-csillagok lobognak.

S a fa is amott

úgy feketéllik,

szemhéjam alá, az

ágyamba rémlik.

Kebledre bujok,

zengő szivedre:

nyugodt fák és éjszakák

susognak benne.

/Ford.: Kerényi Grácia/