Tűnik a fény immár, ellobban a lángja
fölöttünk,
fenn a nap arca már ólmosan elmerül,
szerte a föld hátán sok helyt már
lámpa se gyullad,
emberek ezréből jajszavak éjjele kél.
Dombok ölén a fehér falvak bús
kardala támad,
mint a halálra szánt tiszta szüzek
serege
összetapadva és egymásra borulva
zokognak,
sorsukat úgy várják, reszketőn s
meztelenül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése