Végsőt lobbant az alkonyat.
A napkorong felhőkbe csúszik
s a fellegek felizzanak
fenségesen, mikor búcsúzik.
A ködlő távolban amott
baljós ég komorul, alatta
forognak néma viharok
jós tűz-szemükkel villogatva.
A föld csak vár dermedten, és
tompa dübörgés rázza-rázza,
s már akaratlan reszketés
ereszkedik karcsú fákra.
Lecsap a vihar, megleli
zsákmányát villámtűz-szemével,
első haragos könnyei
ideérnek az éji széllel.
/Ford.: Lator László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése