Kik a hosszú, nagy tilalmu télben
ringattátok a tavasznak álmát,
daloljatok, szerelmes madárkák!
Örültök, ugye, hogy ezt megértem?
*
Az idő az embert megsajnálta,
s hirtelen borít mindent virágba.
Déli oldal vén cserfája,
mint napos kis csirke, sárga.
Szarvasfog-hántotta kőris:
rügyezik a naptól ő is!
Az árokban szürke medve:
szennyes hófolt megrekedve:
szemlátomást fogy, elolvad:
nem találja ott a holnap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése