A paráznaság
gyakorta bajba sodorja az emberfiát. Efelől Dudáky Farkas is tanúságot tehet.
Az említett személyiség földbirtokos volt Baranyában, egyébként vérmes, nagytermészetű ember, kit a szoknyának szele is megbolondított. Egy napon új szobalány került a házba, szőkehajú, hamvasbőrű, minden porcikájában kívánatos. Dudáky uram úgy fölgerjedt láttára, hogy legszívesebben mindjárt enyhített volna hévségén. De hát a lány nemcsak szép volt, hanem erényében megingathatatlan is.
Dudáky nem tehetett mást, ostromolta, szorongatta a szép Örzsikét, ahol csak lehetett. Emez ráunt, hogy a tisztességét szakadatlanul védelmeznie kell, elment az ura feleségéhez és elbocsátását kérte. Dudákyné addig faggatta, míg Örzsi elmondta hűségesen, mi készteti menekülésre. Az asszony megörült a vallomásnak, mert elérkezettnek látta az alkalmat arra, hogy az urának számlálhatatlan rendbéli bujálkodásáért bosszút álljon.
- Te csak egyezz meg az úrral, Örzsi - mondta - hogy mikor találkoztok a pajtában. Ott majd én várok rá és úgy megszégyenítem, hogy többé eszébe sem jut rád duvasztani a szemét.
Örzsike úgy tett, amint asszonya meghagyta volt.
Este Dudáky uram nagy vidáman megindult a pajta felé. Feleúton azonban megtorpant, mert eszébe jutott, mi minden veszedelem következhet abból, ha a felesége szobalányával összeszűri a levet. Ahogy éppen habozott, hogy menjen-e, ne menjen, megpillantotta az udvaron az inasát.
- Hallod-e, Jancsi - kiáltott rá - Örzsi várakozik rám a pajtában, mulatozzál véle helyettem, de meg ne mukkanj, föl ne ismerhessen.
- Parancsára, tekintetes úr - mondta az inas vidáman, azzal már szaladt is a pajta iránt. Benyitott, az ajtót gondosan bezárta maga után s aztán hozzálátott, hogy az urát szégyenben ne hagyja. Nem szólt az asszony sem, hiszen legfőbb gondja neki is az volt, hogy ismeretlenül maradjon.
Dudáky uram visszament a házba s a pipájában keresett vigasztalást. De alig szívta el félig a pipát, hát Örzsikét látta elhaladni az ablak előtt.
- Mi az ördög - kiáltott rá - hát te nem a pajtában vagy?
- Hogy volnék ott - felelt a szép szobalány - mikor oda asszonyom ment el az én képemben.
Megrémült erre Dudáky uram s lélekszakadva rohant a pajta felé. A bezárt ajtót döngetni kezdte s ordított, ahogy a száján kifért:
- Hé, Jancsi! Megállj, Jancsi! Megállj, mert nem Örzsike az!
Mire Jancsi így válaszolt:
- Vagy Örzsike, vagy nem Örzsike, most már mindegy.
Az említett személyiség földbirtokos volt Baranyában, egyébként vérmes, nagytermészetű ember, kit a szoknyának szele is megbolondított. Egy napon új szobalány került a házba, szőkehajú, hamvasbőrű, minden porcikájában kívánatos. Dudáky uram úgy fölgerjedt láttára, hogy legszívesebben mindjárt enyhített volna hévségén. De hát a lány nemcsak szép volt, hanem erényében megingathatatlan is.
Dudáky nem tehetett mást, ostromolta, szorongatta a szép Örzsikét, ahol csak lehetett. Emez ráunt, hogy a tisztességét szakadatlanul védelmeznie kell, elment az ura feleségéhez és elbocsátását kérte. Dudákyné addig faggatta, míg Örzsi elmondta hűségesen, mi készteti menekülésre. Az asszony megörült a vallomásnak, mert elérkezettnek látta az alkalmat arra, hogy az urának számlálhatatlan rendbéli bujálkodásáért bosszút álljon.
- Te csak egyezz meg az úrral, Örzsi - mondta - hogy mikor találkoztok a pajtában. Ott majd én várok rá és úgy megszégyenítem, hogy többé eszébe sem jut rád duvasztani a szemét.
Örzsike úgy tett, amint asszonya meghagyta volt.
Este Dudáky uram nagy vidáman megindult a pajta felé. Feleúton azonban megtorpant, mert eszébe jutott, mi minden veszedelem következhet abból, ha a felesége szobalányával összeszűri a levet. Ahogy éppen habozott, hogy menjen-e, ne menjen, megpillantotta az udvaron az inasát.
- Hallod-e, Jancsi - kiáltott rá - Örzsi várakozik rám a pajtában, mulatozzál véle helyettem, de meg ne mukkanj, föl ne ismerhessen.
- Parancsára, tekintetes úr - mondta az inas vidáman, azzal már szaladt is a pajta iránt. Benyitott, az ajtót gondosan bezárta maga után s aztán hozzálátott, hogy az urát szégyenben ne hagyja. Nem szólt az asszony sem, hiszen legfőbb gondja neki is az volt, hogy ismeretlenül maradjon.
Dudáky uram visszament a házba s a pipájában keresett vigasztalást. De alig szívta el félig a pipát, hát Örzsikét látta elhaladni az ablak előtt.
- Mi az ördög - kiáltott rá - hát te nem a pajtában vagy?
- Hogy volnék ott - felelt a szép szobalány - mikor oda asszonyom ment el az én képemben.
Megrémült erre Dudáky uram s lélekszakadva rohant a pajta felé. A bezárt ajtót döngetni kezdte s ordított, ahogy a száján kifért:
- Hé, Jancsi! Megállj, Jancsi! Megállj, mert nem Örzsike az!
Mire Jancsi így válaszolt:
- Vagy Örzsike, vagy nem Örzsike, most már mindegy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése