Hermann Conradi: Ha a bodza nyit

Ha a bodza nyit,
ha a bodza nyit,
kedvem az égig felszökik!...
Vérem áramát
fel nem tartja gát,
a nagyvilág az enyém lett!

Ha a bodza nyit,
ha a bodza nyit,
s bókolnak a bokrok a szélnek:
keblem úgy dagad,
mely a tél alatt
keserves hallgatásba mélyedt:
a karját tágra tárja a vágy,
szülői házam a nagyvilág,
ha tavaszodik valahára...
Hogyha bodza nyit,
hogyha bodza nyit,
s koszorut köt a lány a hajára,
akkor kedvemnek nincs határa,
akkor kedvemnek nincs határa...

/Ford.: Tótfalusi István/