Isolde Kurz: Éji imádság

A csillagos éj néma, szép,
illattal dús a lanyha lég,
erdőn és rónán nesz fut át,
álmában gügyög a világ,
hol szorul, hol dagad a mell,
e magány borzongón ölel.

Rám izzanak az égszemek,
Természet, visszarettenek.
Úgy értem én, párád ha kel,
hogy a semmibe tűnök el.
Te nagy vagy, én apró vagyok,
tedd, hogy legyek víg magzatod.

Tedd, hogy teljesen értselek,
mint akarom, tied legyek.
Örömöd s kínod részese,
nálad legyek hittel tele,
bár nagy vagy, itt vagy, s ég szemed,
mégse fogjon el rettenet!

/Ford.: Viola József/