Az ősz tarol. Amerre jár, a kert sivár,
a pergamen-levél zörög, a földre száll.
Csak lenn a völgyben látni még a szürke fák
között az égő fürtöket, a nyár nyomát.
A fájdalom s öröm betölti szívemet,
amíg kezemben érzem átfagyott kezed:
némán szemedbe nézek, látod, könnyezem,
szeretlek, ennyit mond a perc, a csönd, szemem.
/Ford.: Tarbay Ede/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése