Zsendült csak épp a friss tavasz,
alig feszült a fű még,
és rázogatták vén, havas
nagy hátukat a cserjék:
a pásztor sípja reggeli
dalát még nem dalolta,
s a lágy idő az erdei
páfrányt csipkézte sorra.
Zsendült csak épp a friss tavasz,
rejtett a nyárfa árnya,
még most is látom, rám kacagsz
némán, szemed lezárva.
Talán lehunyt szemed felelt
a csöndes vallomásra -
Ó, élet! erdő, csermelyek!
Ó, ifjúság virága!...
Arcod, akár egy angyal-arc,
s én könnyezem, te drága -
s én könnyezem, te drága -
rejtett a nyírfa árnya!
Így kezdtük ott az életet -
Ó, boldog órák, könnyek!
Ó, élet, erdő, csermelyek!
Ó, nyírszagú lehellet.
/Ford.: Tarbay Ede/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése