A tölgyek közt suhogás – bús alkony, bús széllel.
Az este régi álmokat idéz fel.
Suttog a szél, - egy név: ezt súgja búsan-halkan.
Hajléktalan csillagok a magasban.
A szél, az őszi vendég, elvitt minden álmot.
Az alkonyban árnyak a nyírfa-lányok.
Lehull a szürkület, gúzsbakötvén a lelket.
A csendben így szól valaki: szeretlek!
Más álmokat hoz most az éj világra.
Csillagvirágot vág a hold kaszája.
Meghalt a szél, elült a susogás is, éj lett,
Gondolj az álmokra, mik elenyésztek…
/Ford.: Végh György/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése