Dúlt a vihar, de kifáradt.
Mint az ólom, áll az áradt
víz, oly sűrű, oly nehéz.
Mozdulatlan tompaságán
a bukó nap mint szivárvány
gyúl és tűzbe-lángba vész.
Szikraözönt vet az égre,
arany rózsát piros vérbe -
de már hűlnek színei.
Hallgat a vad ár: felette
sápadtan lebeg az este
s koszorúját tépdesi.
/Ford.: Szabó Lőrinc/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése