Viktor Szosznora: Első levél Magdolnához

Szeptemberi leveleken
a harmat tejfehér.
Az ágakon ezüstösen
fénylik-ragyog a dér.

Emlékezz rám, Magdolna, ám
ne hidd, hogy van remény.
Bort látok viskód asztalán.
Nem támadtam fel én.

Árny vagyok én. Az istenarc
silány visszfénye csak.
Ajánljad fel hát sorsodat
a föld ifjainak.

A vigaszt szivükben leled.
Nem kell. Ne mondj imát!
Te az én kétségeimet
minek is osztanád?

Mért rettegted bíráimat?
Bennük volt félelem.
S érettem ne gyötörd magad,
nővérem, kedvesem.

Életük - korbács és robot
s szűken mért élvezet.
Nem én - sunyi alázatuk,
mi megfeszíttetett.

Nővérem! Ne zokogj, ne csüggj
fájó emlékemen.
Gúnyolnak - ne törődj velük,
imádkozz csöndesen.

De kínzó kétségeimet
ne gondold át soha.
Mesét, mesét kell költened
énrólam, Mária.

/Ford.: Baka István/