Az én országom alszik ott,
ékkő az Antillák vizében,
mikor arany nap jár az égen,
minden kis zuga fölragyog.
Kertjeiben narancs virágzik,
és hajlós szőlővesszeje
olvatag gyümölccsel tele,
furcsa illatpermetben ázik.
Májusi estéken, mikor
szeszélyes zöld buja bozótba
búvik a ház, és nyit a rózsa,
tömjént lehel minden bokor.
Augusztusban, mikor a hőség
felszikráztatja a gyönyört,
érzed, szellő-kék legyezőt
ingat a roppant levegőég.
Kígyóznak hűvös csermelyek
borzas fák alatt, egy madárka,
a telt húsú mangóra szállva
mond csúfondáros éneket,
és a hegyek, micsoda ünnep
a szemnek, szelíd, halk öröm,
ahogy magas gerincükön
a fényes csillagok megülnek,
ünnep, ha kakas-hallali
riaszt, s a bíbor égre úsznak
a hívogató Angelusnak
hűs ezüst kondulásai,
ünnep, ha sustorog a pálma,
és finom remegést szitál
az ég, s a nagy nyugalmu táj
belereszket a ragyogásba,
ha szélben cukornád zizeg,
ha odafenn a tág egekben,
szavannák fölött rezzenetlen
egy döbbenetes szárny lebeg...
Ezüst hullám mossa a partot,
a kerek kavicsokra csap,
azúr tenger, gyönyörű vagy,
szeretem zajgó esti hangod.
Csillagokat terel az éj,
eleven tűz a végtelen menny,
csillagvitorla röptet engem
édességes álmok felé.
Én egy smaragdszigeten élek -
örök tavasz van, szüntelen
itt kódorog a Szerelem,
és mindig húszéves a lélek.
/Ford.: Pór Judit/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése