Egymagamban talál az est,
tenálad épp csak gondolatban,
és futnék hozzád egyenest,
hogy kis kezedet megragadjam,
öleljem karcsu, drága derekad,
ajkadról minden sóhajt, szót beszívjak,
és nézzek, nézzek szép szemedbe, mígcsak
hajnal hasad.
Mert fáj a szívem, hogy felém
szemed rokonként sose lobban
át az emberek tömegén,
hogy megáldjon, némán, titokban.
"Talán egy szóval megsebeztelek?"
faggatnálak szememmel náhanapján,
és lelkednek súgva mondogatnám:
"Most hol lehetsz?"
/Ford.: Tótfalusi István/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése