Szabó Lőrinc: Az idő kísértetei

Sokszor bizony csüggedni látlak, és
csüggedek én is. Oly rövid az út!
Bennünk lakik a halál s levegővé
porló percekké őrli napjainkat,
és ha, a múltba látva, sejtjük is,
hogy évezredek szellemei mind
agyunkban kísértenek, az ilyen
jövő, ha lesz is, mit ér? Szomorú
alázat a szívünk; de legalább
tudjuk: nem éltünk egész céltalan
s nem jártunk úgy, mint a gőgös fa-isten,
kit télre feltüzelnek: örökös
kételyünk írja szemeinkbe: "Első
tudás: tudni, hogy gyengék, - második:
tudni, hogy mégis hasznosak vagyunk."