Hriszto Botev: Kocsmában

 

Fáj, nagyon fáj! Bort elémbe!
Tán bennem is mámor támad,
s bolondok, nem értem én se:
mi a dicsőség, s gyalázat!

Hadd feledlek szülőföldem,
édes otthon, ereszalja,
hol szabaddá nevelődtem,
s kaptam küldetést a harcra.

Feledjem a nyomort, sóhajt,
atyai sírt, anya-könnyet,
szemérmetlen koncfogókat,
dézsmáló előkelőket.

Féktelenül rabol s csal már,
csúf csorbadzsi s rút kopója,
aranyakra éhes kalmár,
liturgiával a pópa.

Nincs gát, a népet gyökéig
lefoszthatjátok veszettül,
mert a fölkelés az késik,
kezünkben csak pohár csendül.

Dalra gyujtunk s a zsarnokra
csupa vicsorgás a szájunk,
mellünk tágul, szűk a kocsma,
ki a Balkánra! – kiáltunk.

De mihelyt a mámor elmúl,
feledve az eskütétel,
szem, száj bámul, azon bávul,
ki szó helyett adóz vérrel.

S a tirannus tovább tombol,
anyaföldünk meggyalázza,
gyilkol, akaszt, üt-vág, rombol,
rabot késztet kárvallásra.

Ittasodjak, töltsetek csak!
Lelkem kínja elcsituljon,
józan érzést, észt kioltsak,
férfikezem megpuhuljon.

Zsarnok bánja, vagy nem bánja,
iszom én is, patrióták,
nekem már semmi se drága,
akár nektek – idióták!

/Ford.: Nagy László/

Nikola Vapcarov: Az idő elszáll

Az idő elszáll, vén leszek nagyon,
ha meg nem ölt a világ, ez a rohadt.
Itt leszek, ócska kalendáriom,
amelyet nyolcszáznegyven körül nyomtak.

Ahogy az apró iskolás lapoz,
s a könyvet hátul kezdi el az ábrán,
úgy vágyom én is álmodozni most,
a jövendőbe húz a színes ábránd.

S miért ne? Ábrándozni nem tilos!
Kék s áttetsző az álom, lángja könnyed.
S jobb, ha a kósza szellőt hajszolod,
mint ha csak ülsz, és hullatod a könnyed.

/Ford.: Kardos László/

Nikola Jonkov Vapcárov: Szerelmes

 

Mint egy betontömb, súlyosul
a fenyegető riadó ránk,
mordul a lelkünk: - Háború!
S a lelkünk vér, zűr, csapdosó láng.

S nemcsak a lélek. Látom én:
a gyárkémény is ing riadtan.
Látom a langy menny kék szinén,
látom az alkonyi napban.

És most, hogy zord abroncsba fog
a kor mindőnket, téged, engem:
Nem bűn, ha helyet szoritok
a szerelemnek a szivemben?

Nem bűn, ha arra gondolok,
hogy míg a gyár dohogva reszket,
s az ádáz gépfegyver kopog,
én mégis, mégis csak szeretlek?...

Oly csöpp világ e szerelem,
oly szörnyen megnő most az élet!
Már a holnapot figyelem,
s ezért oly csendes ez az ének.

/Ford.: Kardos László/

Nikola Jonkov Vapcárov: Búcsú

 

Majd álmaidban meg-meglátogatlak,
mint messzi vendég, kit senkise várt.
Ne hadd, hogy kint az úton ácsorogjak -
Az ajtót be ne zárd!

Belépek hozzád, csöndben letelepszem,
s csak nézlek, nézlek a homályon át.
És mikor édes arcoddal beteltem,
megcsókollak és úgy megyek tovább.

/Ford.: Kardos László/