Nikola Jonkov Vapcárov: Szerelmes

 

Mint egy betontömb, súlyosul
a fenyegető riadó ránk,
mordul a lelkünk: - Háború!
S a lelkünk vér, zűr, csapdosó láng.

S nemcsak a lélek. Látom én:
a gyárkémény is ing riadtan.
Látom a langy menny kék szinén,
látom az alkonyi napban.

És most, hogy zord abroncsba fog
a kor mindőnket, téged, engem:
Nem bűn, ha helyet szoritok
a szerelemnek a szivemben?

Nem bűn, ha arra gondolok,
hogy míg a gyár dohogva reszket,
s az ádáz gépfegyver kopog,
én mégis, mégis csak szeretlek?...

Oly csöpp világ e szerelem,
oly szörnyen megnő most az élet!
Már a holnapot figyelem,
s ezért oly csendes ez az ének.

/Ford.: Kardos László/