A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Romániai költők. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Romániai költők. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. december 31., szerda

Wass Albert: A láthatatlan lobogó (részlet)


Konok hűséggel hordozom
az úttalan bozótokon.

Seb a vállam és seb a markom,
de fogom, viszem és megtartom.

S fogcsikorgatva hirdetem:
nem ért véget a küzdelem!

Mert valami még megmaradt.
Görcs zsibbasztja a markomat,

de markomban még itt a Szó:
a láthatatlan lobogó!

Ereklyém. Kincsem. Fegyverem.
Magosra tartom s lengetem!

És védem foggal és körömmel!
Vad dühvel és őrült örömmel!

És mentem, mindeneken által,
íntépő végső akarással!

2014. december 29., hétfő

Wass Albert: Üzenet haza


Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja ki a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend.
S nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak:
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt…
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.
Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenek a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentom Istentől való
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönn a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasszák már az égben fönn a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfodulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut  víz és csak a kő marad,
de a kő marad.

2014. november 1., szombat

Virsik Mária: Erdőben


Rejtelmesen zeng az erdő mélye,
Zugásába madárdal vegyül,
Szelid szellő virágokat ringat,
Tavasz van, minden kacag, örül.

Szemem a jóleső zöldbe téved,
S ott ragyogón, mint gyémántszemet,
Megpillantom az ezüstös tavat,
Amint hűn tükrözi az eget.

S ezt a fenséges, nagyszerű képet,
Mint egy művészi, diszes keret,
Övezik a ködfátyolba burkolt,
Kékbevesző, távoli hegyek.

Erdőzugás…madárének…illat,
S a sok virág, a madár-kotta,
Hálás szivvel mind azt magasztalják,
Ki őket a semmiből alkotta.

Virsik Mária: Sziromzápor


Májusi szellő leng a fák között,
Nyomában halk sóhajtás hallszik,
Megrebben a fa üde virága.
-      Virágos most minden egyes ága -
Mindenikben egy élet alszik.

Apró, szorgalmas méhek rajzanak
A méztelt, színes virágokon,
Madárdaltól hangos az egész táj,
- daltól, melytől szivem mindig fáj -
Napsugár rezg a zöld ágakon.

Ismét langyos, csendes szellő lebben,
Millió virágszirom hull a porba,
Színes lepel hull a földre, mintha
Álmaimnak szemfödője volna…

2014. október 29., szerda

Csürös Emilia: Három álom



Álmomban a patakparton
Virágok közt jártam,
Arany pelyhü libácskákra
Dalolva vigyáztam.
Megcsodáltam repültében
A fecskét, a gólyát
S újra tudtam dalolni egy
Régi, régi nótát.

Álmomban egy uj cserepes
Iskolába jártam,
Az udvarán gyerekekkel
Vigan fogócskáztam.
Megcsináltam a leckém is
Kék tintával szépen
S eltünődtem sokáig egy
Régi halvány képen.

Álmomban egy kis szobába
Könnyes szemmel értem,
S hogy beléptem, édesanyám
Nem sirt többé értem.
Letérdeltem, megcsókoltam
A ruhája szélét
S most is érzem homlokomon
Vigasztaló, áldó ajka
Édes remegését…

2014. október 28., kedd

Gara Ákos: Pihenni vágyom



Pihenni vágyom csendes völgy ölén,
Hol kis madárka csókot int felém.
Feledni bút örökre itt tudok,
Hol kis patak fülembe dalt susog.

Virág, bokor oly édesen beszél,
A kis madár egy régi dalt regél:
Örökre víg, örökre boldog az,
Kinek szívében él a szép Tavasz.

Tavasz fecskéje, szállj szívembe hát,
Dalold el ott a boldogság dalát.
Dalold el, oh, a legszebb éneked,
Hadd éljek újra gyermekéveket!

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5