Egy pórnak
volt egy igen szép kertje, melyben igen szép gyümölcsfák voltak és egy igen
szép forrás is. Mikoron munkájából hazaért, bement a kertbe, és lefeküdt a szép
almafa alá, hogy ott pihenjék. Jött egyszer egy igen szép madárka az almafára,
és ott kezdett énekelni édes és igen gyönyörűséges szóval. Hallván ezt a pór,
igen gyönyörködék abban, és hurkokat és lépet vetett, míg végül megfogta a
madárkát. És mikor már megfogta, megszólította a madárka a pórt:
- Mért szereztél ennyi munkát magadnak énérettem, hogy megfogtál engemet? Látod-e, mely igen apró madárka vagyok?
- Azért fogtalak meg, hogy énekelj énnékem - felelte a pór.
- Bizony én soha nem fogok énekelni neked!
- Akkor megeszlek.
- Hogy ennél meg engemet? Nem látod, milyen kicsiny vagyok, mind tollastul egyszerre lenyelhetnél. De mit használnál vele? Ha elbocsátasz, úgy nagy hasznomat veheted, mert szabadulásomat hálaadással megfizetem, és háromféle jeles tanulságot mondok neked, mellyel többet érsz, mintha három kövér borjút adnék neked ajándékba.
Hallván a pór az ígéretet, elbocsátotta a madárkát. A madárka elmenvén, egy fára ült, és onnét kezdett szólani:
- Hallod-e, paraszt, elmondom a tanulságokat! Első: ne higgy el mindent, amit hallasz, kiváltképp, ha észreveszed, hogy az igazsággal ellenkezik. Ami nálad van, s amivel bírsz, azt megtartsad és el ne engedd! Harmadik: amit elvesztettél, és vissza nem hozhatsz, az után ne bánkódjál, hanem felejtsd el!
Ezután hangosan kezdett a madárka énekelni, és hálát adott az Istennek:
- Dicsérem az én Istenemet, ki rólam gondot viselt, és megszépítette az én pór bátyámat, hogy nem vette észre a szép rubint, mely az én gyomromban vagyon, s melynek súlya egy lat, és melyet ha a pór megkaparinthatott volna, mindjárást nagyúr lett volna. De nekem meg kellett volna halnom, most pedig élek: hála legyen az Istennek!
Hallván ezt a pór, sírni és jajgatni kezdett. Ezért a madárka így szólt hozzá:
- Ó, bolond pór! Miért gyötröd szívedet bánattal? Ilyen hamar elfeledkeztél a jó tanulságról: Tudod-e, azt mondtam, hogy ne hidd el mindazt, amit hallasz. Kiváltképp, ha az olyan dolog, mely az igazmondáshoz nem hasonlít. Hogy lehetne az, hogy a gyomromban egy latot nyomó rubin volna, holott én magam alig nyomok egy nehezéket? És ha igaz volt is, amit mondtam, akkor meg kellett volna engem tartanod és el nem engedned. Ezenkívül, ha igaz lett volna, de már elvesztetted volna, nem kellett volna bánkódnod, merthogy vissza nem hozhatsz. Ezért, jó pór bátyám, tanuld meg a bölcsességet!
- Mért szereztél ennyi munkát magadnak énérettem, hogy megfogtál engemet? Látod-e, mely igen apró madárka vagyok?
- Azért fogtalak meg, hogy énekelj énnékem - felelte a pór.
- Bizony én soha nem fogok énekelni neked!
- Akkor megeszlek.
- Hogy ennél meg engemet? Nem látod, milyen kicsiny vagyok, mind tollastul egyszerre lenyelhetnél. De mit használnál vele? Ha elbocsátasz, úgy nagy hasznomat veheted, mert szabadulásomat hálaadással megfizetem, és háromféle jeles tanulságot mondok neked, mellyel többet érsz, mintha három kövér borjút adnék neked ajándékba.
Hallván a pór az ígéretet, elbocsátotta a madárkát. A madárka elmenvén, egy fára ült, és onnét kezdett szólani:
- Hallod-e, paraszt, elmondom a tanulságokat! Első: ne higgy el mindent, amit hallasz, kiváltképp, ha észreveszed, hogy az igazsággal ellenkezik. Ami nálad van, s amivel bírsz, azt megtartsad és el ne engedd! Harmadik: amit elvesztettél, és vissza nem hozhatsz, az után ne bánkódjál, hanem felejtsd el!
Ezután hangosan kezdett a madárka énekelni, és hálát adott az Istennek:
- Dicsérem az én Istenemet, ki rólam gondot viselt, és megszépítette az én pór bátyámat, hogy nem vette észre a szép rubint, mely az én gyomromban vagyon, s melynek súlya egy lat, és melyet ha a pór megkaparinthatott volna, mindjárást nagyúr lett volna. De nekem meg kellett volna halnom, most pedig élek: hála legyen az Istennek!
Hallván ezt a pór, sírni és jajgatni kezdett. Ezért a madárka így szólt hozzá:
- Ó, bolond pór! Miért gyötröd szívedet bánattal? Ilyen hamar elfeledkeztél a jó tanulságról: Tudod-e, azt mondtam, hogy ne hidd el mindazt, amit hallasz. Kiváltképp, ha az olyan dolog, mely az igazmondáshoz nem hasonlít. Hogy lehetne az, hogy a gyomromban egy latot nyomó rubin volna, holott én magam alig nyomok egy nehezéket? És ha igaz volt is, amit mondtam, akkor meg kellett volna engem tartanod és el nem engedned. Ezenkívül, ha igaz lett volna, de már elvesztetted volna, nem kellett volna bánkódnod, merthogy vissza nem hozhatsz. Ezért, jó pór bátyám, tanuld meg a bölcsességet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése