2013. december 23., hétfő

Zelk Zoltán: Az állatok iskolája



Nagy napra virradt a téli erdő: megkezdődött a tanítás az állatok iskolájában. Sorra jöttek a medve-, farkas-, nyúlfiak, fakéregből készült könyvet szorongatva a hónuk alatt, és szépen sorba ültek a fatuskó padokon.

Mindnyájan vidámak voltak, örültek, hogy végre az állatoknak is van iskolájuk, de legboldogabb a róka volt, hiszen ő találta ki az egészet, ő lett a tanító, s így övé lesz a sok tandíj is. Csak a varjú okvetetlenkedett, fáról fára szállott, s odakiáltotta minden iskolába siető állatnak:

Kár, kár, kár
nagy baj vár!

De hát rá se hederítettek a vészjósló varjúra, hiszen az mindig így kiabál. Ha feljön a nap az égre, ha esik az eső, ha szél fúj, mindig azt mondja: „Kár” – nem jó neki semmi.

Így hát már kora reggel megkezdődött a tanítás.

-          Ide figyeljetek! – mondta a róka. – Írni tanulunk!

S már kezdte is mondani hangosan:

-          Úr, ír…

-          De a nyúl az nem úr! – szólt közbe egy kis farkas. – Csak a farkasok írjanak…

Ezen aztán elveszekedtek egy fél óra hosszat, míg végül is rend lett valahogyan, és újból megszólalhatott a róka:

-          Most K betűt írunk: „Kutya ugat…”

No hiszen! Föl is ugrottak erre a nyulak, őzek, és futni akartak, hogy elbújhassanak, mert ha a kutya ugat, akkor jön a vadász is…Alig lehetett megértetni velük, hogy ez iskola, ahol nem kell félni se a kutyától, se a vadásztól, így is tíz óra volt már, mire újból magyarázni kezdhetett a róka:

-          Most számolni tanulunk: három nyúl elmegy sétálni, az erdő közepén találkoznak három farkassal, hány állat van együtt akkor?

-          Öt! Kettő! Kilenc! – kiabálták egyszerre, s mikor elhallgattak, a róka szépen megmagyarázta, hogy hat állat van együtt, mert három meg három, az hat.


-          Tudjátok most már?

-          Igen, tudjuk! – kiabálták a kis állatnebulók.


-          Hát akkor mondja el egy nyúl – szólta róka.
A nyuszi szépen felállt, és elmondta, hogy sétálni megy három nyuszi, találkozik három farkassal, akkor hat állat van együtt. Az őzike is felelt, ő is így mondotta el, azután került sor a farkasra:

-          Ha három nyúl és három farkas találkozik, akkor három állat van együtt, mert a három farkas megeszi a három nyulat…

-          Buta vagy! – kiáltott rá mérgesen a róka. – Te vagy a legbutább az egész osztályban!

Mikor aztán a többi állat hangosan nevetni kezdett a farkason, az fölugrott a padból, s egyenesen hazaszaladt az apjához, az öreg Ordashoz. Elpanaszolta, hogy a róka azt mondta, ő a legbutább az egész osztályban…


-          Hű, a sárga falevelét meg a hóval lepett száraz ágát! – kiáltotta az öreg farkas. – Hogy az én fiam butább, mint a nyúlkölykök meg az őzikék? Majd adok én annak az iskolás rókának!

De minek is meséljek tovább? Mikor a róka meghallotta, hogy rohan az öreg farkas az iskolába, úgy elszaladt, hogy csak a farka látszott a nagy sietéstől. A kis állatok is hazamentek, s azóta sincs iskolájuk. Csúfolja őket is a varjú, egyre azt kiabálja feléjük:

Kár, kár, kár,
Mind szamár!

1 megjegyzés:

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5