Petri Mór: Elfelejtve

Itten szeretnék én maradni
Ez ismerős fák árnyiban,
Az emberektől elfelejtve,
Elrejtve itt magánosan.

A szűz természet tanitásit
Gyermek-kedélylyel hallani,
Nem kérve hírt – a madarakkal
Csak úgy titokban dallani.

Mentnek lenni bántó kezekből,
Ártatlan hímpor a szivem.
Csalárd szivek lehelletéből
Nem jutna hozzá semmi sem.

Mint lágy mohák, hogy beborítják
A síri bús kereszteket:
A lemondás halvány virági
Befolynák lassan szivemet.

És megbékülve a világgal,
A világon mindenkivel:
Panasz, vád nélkül – így szeretnék
Levélhullásba tűnni el…