Homokba írtam kedvesem nevét.
de jött a hullám, s rajzom elsöpörte:
leírtam újra minden betűjét,
de jött a dagály, s munkám eltörölte.
hiú ember, hiú vágy! – szólt pörölve
a lány – megfogni a pillanatot,
hisz magam is így omlok egykor össze,
és nevemmel együtt elpusztulok.
Tévedsz! – feleltem: - híred élni fog,
szépséged a dalaimban lobog,
s dicső neved a mennybe fölírom.
S ott szerelmünk, bár minden sírba hull,
örökké él s örökké megujúl.
/Ford.: Szabó Lőrinc/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése