2015. április 9., csütörtök

Rácz Olivér: Öcsi csacsi kalandjai


Feljött a hold, lement a nap,
friss szénából nagyot harap
Ökör bátya a fal mellett.
Az ám, de hát min merenghet

a kis csacsi a sarokban?
Meg is kérdi azon nyomban:
Öcsi csacsi, mi bánt téged?
Érintetlen még a részed,

hát ne sokat hímezz, hámozz,
de láss hozzá a szénához,
mert megeszem, ha meghagyod!
Öcsi csacsi sóhajt nagyot,

- mint ki mély álomból ébred,
és így kezdi a beszédet:
Gondolkozom Ökör bátya!
Kéne menni a világba!

Elmegyek én bizony még ma:
holdvilágnál szép a séta!
Ökör bátya rázza fejét:
No ez bizony buta beszéd!

Hát nem volt itt jó a dolgod?
Azt a kis szénát, hogy hordod?
Látod, én egész nap húzok,
nem ülök úgy, mint a túzok!

Szántok, vetek: öröm nékem,
megszolgálom én az étkem,
mert a munka öröm, nem gond,
Csacsi öcsi , ne légy bolond!

Ám a csacsi makacs roppant,
patájával nagyot dobbant:
Márpedig én nem maradok,
únom én a szénát, zabot!

Megúntam én már dolgozni,
elmegyek hát kalandozni!
Megpróbálom, mire végzem,
s ha majd egyszer visszatértem,

(amit ugyan nem remélek),
mindent szépen elmesélek!
Ezzel csacsi útnak ered.
Könnyen lép: nem húz szekeret.

Rá is tér a gyalogútra,
rábukkan egy gémeskútra,
és mert közben megszomjazott,
gondolja: majd iszom nagyot!

De mi volt ez? Mi az ördög!
veder ugrott, csak úgy zörgött:
szegény csacsit orrbaverte,
csak úgy fröccsent a víz szerte!

Ejnye adta csacsi öcsém,
talán nem hajolnál fölém?!
Mert bizony itt csak az iszik,
aki egész nap dolgozik!

Csacsi fájó orrát fogja,
tovább kullog nagy nyafogva,
s felkocog a domboldalon.
Hanem éhes lett már nagyon:

Nosza, kórót lát a dombon:
éhségemre lesz már gondom!
- Így kiált fel s odaszalad,
hogy kóróból nagyot harap.

Hanem kóró szúrja szájon:
Nem tudod, hogy itt, e tájon
csak a dolgos csacsi eszik?
Aki lusta, az éhezik!

Szól a kóró tüskés hangon,
áll a csacsi fent a dombon.
Tapogatja sajgó ajkát:
manó ezt a kórófajtát!

No de mindegy, elkecmereg:
erdőt lát a feje felett.
Szél is fúj már, csacsi fázik,
gondolja, majd ott tanyázik.

Bagoly huhog, zúg az erdő:
Mit akarsz itt, te tekergő?
Ki látott már olyan csacsit,
aki éjjel erdőn lakik?

És a kemény, mérges ágak
szegény csacsin végigvágnak.
Szegény csacsi sírvafakad:
Ne bántsd már a kis szamarat,

kérlek erdő! - így könyörög
s megfogadja könnyek között,
ha még egyszer hazatalál,
nem lesz többé lusta szamár!

És alighogy ezt kimondta,
otthon termett azonnyomba,
s könnyei közt, íme látja,
föléhajol Ökör bátya,

s barátságos hangon rászól:
Hát mégis tele a jászol?
Elnyomott ugye az álom?
No csak egyél! - verte vállon -,

nemsokára itt a reggel,
pihenj, hogy majd újra kedvvel
láss munkához, friss erővel!

S csacsi felel: Jaj, örömmel!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5