Sziklai Soma: Szerelem dalai

I.

Óh adj egy foszlányt távozáskor,
Egy fürtöt, szalagot!
Vagy add emlékül a rügyet, mely
Fürtödben ragyogott.

Tudom: az emlék puszta semmi,
Lim-lom, értéktelen.
De rátekintek – a szebb napoknak
Sugára megjelen.

Hiszen az emlékoszlop is csak
Hideg kő, mely nem él,
De a nemzetnek mult napokról,
Dicsőségéről regél.

II.

Drága kincsként féltve őrzöm
Multam szép emlékeit:
Érzem még szemed varázsát,
Érzem még csókjaid’.

Hogy ez üdvöt nem felejtem,
Ne pirongass e miatt:
Ha elvetted már jövőmet,
Ne vedd el hát multamat.

III.

Fürtömet a dér üté meg,
Redő van már arczomon,
S a szerelem szirényének
Büvös dalát hallgatom.

Őszült fürttel, vén koromra!
Óh ki hitte volna ezt?
Óh nevesd az alpes csúcsát
Mely kráterként égni kezd!

IV.

Adj csókra csókot: adj, akarj!
Ne légy zsugori, ne fukar!
Egy kéz-szoritás, ölelés
Neked be sok, nekem kevés.

Óh légy Pazar, halmozd reám
Kincs-gazdagságodat, leány!
Hisz a sziv mennél többet ad:
Annál dúsgazdagabb marad.

V.

Fenhangon kérlek, teljesitsed
A mit vágyam kiván,
És közben halkan ezt óhajtom:
Ne hallgasd meg imám’!

Folyjon éltem örök sovárgás,
Örök vágy közepett:
Oh mert a sziv legboldogabb, míg
Eseng, vágy és eped.