J. W. Goethe: Tengerfenék

...Ugorj a tengerbe, a tombolóba,
s alig éred el gyöngydús fenekét,
gyönyörű boltozat borul föléd:
rőtcsíkos, fényzöld hullámok inognak
fent s lent, s a legszebb lakássá dagadnak
körötted, középpont körűl. Tovább?
Ha mégy, veled mennek a paloták.
Maguk a falaik is csupa élet,
nyílgyors nyüzsgés, tolongó, röpke fények.
S szörny-had gyűl a szelid, nagy tündöklés köré,
mind feléd ront, s egy se hatol belé.
És sárkány játszik, aranypikkelyes,
a cápa tátog, torkába nevetsz.

De bájt is mutat e csodavilág:
örök-friss lakod a Nereidák
kiváncsi raját közeledbe csalja,
vad, mint a hal, s kéjenc a fiatalja,
a vén okos. Hírt kap Thetisz, s a szép
uj Peleusznak nyujtja ajkát-kezét...

/Ford.: Szabó Lőrinc/