Páskulyné Kovács Erzsébet: Két mosoly

Kis gyermek tipeg gyáván, ügyetlenül,
de valaki fogja kis kezét.
Szeretettel hajol le hozzá,
s mint imádság mondja ki nevét.

Mosolyognak mindketten, boldogan.
Így, együtt egész ez a két mosoly.
De az anya szeme messze révedez:
érzésekbe zárt örök fogoly

érzi már, s újra mosolyog.
Magyaráz fáradhatatlanul.
Tipeg a kis láb mellette, előtte:
mind a kettő valamit most tanul.

Az egyik előtt tárul a világ,
a másik után zárulnak a napok.
Fogy-fogy könyörtelen a kimért idő:
- átsuhan rajta -, s egyre mosolyog.

Siet mindenét odaadni, ami
eddig volt és lesz ezután...
A másik nem tudja még csak
kacag, vagy sír, ha megbotlik
a kis láb ügyetlen-bután.