William Cullen Bryant: Zöld folyó

 

Ha szép az ég, és fújnak lágy szelek,
Munkámtól én egy órát elcsenek,
Vár rám az erdei kulissza ott,
S hol a zöld vizű patak morog,
Mintha a partjain növő füvek
Keverték volna bele színűket,
S mintha hol átszalad, a rét
Színéről nyerte volna el nevét.

De vize tiszta - ott, ahol sekély,
Színes kavicson vet szikrát a fény,
S tiszta a mélye, örvények hona,
Tölcsérük mélyül, s már illan tova,
S a platán foltos karja vágja szét
A gyors folyást, mely vájja gyökerét,
Amelynek mozgó lombjai közül
Ha hegyen jársz, szemedbe úgy vetül
Derengő villanás, oly rebbenő,
Ilyet nem áraszt, csak a drágakő.
A tavasz hozza legdrágább napod:
Madárdal, virágzás és méhrajok:
Nyári virág legszebben itt virít,
S legfrissebb a nyári lég is itt:
S legédesebb at arany őszi nap,
Csend van, és megtörnek a sugarak.

De bármi szép vagy, falvakhoz közel,
Csodás patak! utad sosem visz el:
Te kerülöd az emberhangokat,
Halk völgy, árnyas szoros a te utad:
Erdők, mezők és dombok várnak ott,
Magányos vagy te, drága és nyugodt,
Magányos - ha nem csalják fodraid
A horgászt egy bokortól másikig:
Vagy a füvész hoz könyvet, kosarat,
A partodon csodás füvet kutat:
Netán egy álmodó, mint jó magam,
Mereng fölötted, s bámul gondtalan.
Nyugodt - ha épp vidám madárrajok
Nem esznek vadmeggyet vagy nádmagot,
S elömlik itt saját vad éneked,
Lágy mormogás kísér tündéreket,
Napkeltétől, míg másnap útra kel,
Ahogy útján a vándor énekel.

Azt a zenét én nem hallom sosem,
És tiszta, zöld vized se nézhetem,
Nem láthatom, hol elveszti a szem,
Árnyékba bújt, vagy csillan fényesen,
Fölötte vadszőlő kapaszkodik,
Zefír pihenteti a szárnyait,
De arra kérem én a végzetet,
Hogy addig vándorolhassak én veled,
Emésztő gond míg el nem hágy, s amíg
E béke majd szívembe költözik:
Patak, irigylem, hogy siklasz tova,
Visz medredben a dalnak mámora.

Bár ócska munkát végzek kénytelen,
És furcsa szókat firkál a kezem,
És elnyel a tülekedő tömeg,
A harc fiai harsak, ügyesek -
E békés helyre gyakran ballagok,
Borzolni arcod, szívni illatod,
És csendes álmodásban nézni itt
A te magányos, drága fodraid,
Mert számomra egy képet rejtenek,
Amely már rég megnyerte szívemet.

/Ford.: Kappanyos András/