Rideg csillag, fekete szilfa-nyájon.
Megdermed ott a fényes szárnyu este.
Erdők hulláma lágyul, mint az álom,
szomorú síkságokkal lengedezve.
A homályos mélyből felkél a bánat,
mint harang reze kondul a toronyban.
Lelkiismeretem konok szavának
ajtót-nyitok - fájó sebbe kotortam.
Ó, messzi robaj! Honnét? Ki mutat
feléd oly iszonyú intelmes ujjal?
Vakító fény villan! hogy nem tudod:
Születik valaki? Valaki meghal?
Szétszóródik a szürke hamurózsa.
Rideg végtelentől retteg a csillag.
És nehéz bűnbánattal koszorúzva
a vétkes fő lehorgad.
/Ford.: Tandori Dezső/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése