Savanyú szagu őszi ködökben,
kopogó szava lassu csőre
rázkódva-zokogva leröppen
lucskos levelek terítője.
S a korom-tapadásu nyiroknak
fal, üveg nem gátja, tető se,
beborít, ág-bogra lekoptat,
csupaszít vacogós libabőrre.
Erdő melegét moha: szíved
már rejti az elme előle.
És néma a táj. Komor ívek,
lombpergés-zajra bedőlve.
/Ford.: Tandori Dezső/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése