Kányafa széles levele serken,
kék patak partján nőtt a ligetben,
itala harmat, szapora zápor,
gyöngyös a május napsugarától.
Július dísze, vörös korállja
befonva gallya lenge hajába.
Magát leányként ékesitette,
mint a tükörbe néz a vizekbe.
Fésülte fürtjét szellő naponta,
szemét a harmat permete mosta.
Ama forrásnál, kányafa mellett,
fűzfasípocskát Jasio metszett,
s fútta sokáig árva keservben,
hol a forrásnál kányafa serken,
s dudolt magában:" oj dana,
hajja..."
hajnali harmat reszket a hangra.
Kányafa nagy, zöld levele serken,
s vár, hajadonként vár a ligetben,
Jasiót ősszel zöld láda zárja,
födi fekete keresztnek árnya.
Kányafa, lám csak, szánta szegényke,
levelét mind szétfútta a szélbe,
élő korállját a vizekbe szórta,
szépségvesztve szenved azóta.
/Ford.: Majtényi Zoltán/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése